MFKata gondolatai

Amióta a Seraphina megjelent, azóta csábít a gyönyörű borítójával és azzal, hogy sárkányos alakváltókról szól. A hónapok során sajnos több olyan értékelésbe is beleszaladtam, ahol nem győztek meg arról, hogy érdemes lenne belekezdeni. Viszont többször felcsillant az ellentéte is, legutóbb Mazsidrazsi értékelése után éreztem azt, hogy mégiscsak el kéne olvasni…

És a könyv olvasása után el kell mondanom, hogy megjártam mindkét tábort. Ezért is gondoltam arra, hogy két részre bontom a véleményem (ami tetszett és ami nagyon nem), de ez sem olyan egyszerű. 

Először is, ami nagyon összezavart a történet elején, az Seraphina „elmebeli kertje”. Ne lepődjetek meg, jól olvassátok és az ötödik olvasásra is ilyen meglepő. Röviden és spoilermentesen annyi, hogy Seraphinát látomások gyötrik, melynek kezelésére létrehozott a képzeletében egy kertet, ahol a látomásaiban szereplő személyekkel/lényekkel foglalkozik. 

Elég sokáig azt gondoltam, hogy biztos velem van a probléma, mert képtelen voltam felfogni a lényegét/célját, de aztán a könyv második felénél, amikor a cselekmény felpörög, nos akkor sikerült rájönnöm, hogy valószínűleg mi is az írónő célja. 

A másik nehezen emészthető dolog volt számomra a rengeteg idegen kifejezés. Ráadásul későn kapcsoltam, hogy néha a szószedetet is előkapjam. 

Attól függetlenül, hogy az elképzelt világ sajátja és különlegessége a sok idegen szó, mégis zavaró, amikor a cselekmény kellős közepén lapozgatni kell, hogy megértsem miről van szó. Ti ellenben szerencsésebbek lesztek, mert a nyereményjáték segítségével hamar megtanuljátok, hogy mit is jelent! 

Szóval ami nem tetszett az elején, arról kiderült a végén, hogy fontos lényegi eleme az egésznek, illetve az idegen szavakat is megszoktam a végére. 

Viszont a sárkányos világ az elejétől kezdve csodás. Egyszerűen imádom a sárkányokat és az alakváltókat is, így aztán teljesen elfogult vagyok. De azt el kell ismerni, hogy a világfelépítés zseniális. Sokszor szaladunk bele apró bakikba, hogy például miképpen alakulnak át a sárkányok vagy az eddigi történelmük, táplálkozásuk. De Hartman rengeteg apró részletre kiterjed, mind a sárkányok, születéséről, neveléséről, hagyományairól vagy a sajátságos nyelvezetükről (mootya). Vagy az értelemhez és a művészethez való hozzáállásuk… 

És ezzel elérkeztünk a könyv alapkonfliktusához: az emberek és a sárkányok különbözősége és ellentéte. Nem véletlen, hogy a másságát féltő Seraphina is pont ezért sodorja magát igencsak érdekes kalandba. Persze az idő múltával inkább a kíváncsisága hajtja, de az elején  úgy éreztem, hogy néha értelmetlenül sodorja magát bajba. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ő bizony nem az a tipikus hősnő. 

Igazi, belevaló hősnővé válik és a könyv második felétől még több izgalomban és nyomozásban lesz része az olvasónak. 

Kalandokban, hatalmi harcban és titokban nincs hiány, de amiből nekem kevés volt, az az igazszívű hős lovag, Lucian Kiggs. A történetben kisebb hangsúly van a szerelmi szálon, bár ez nem biztos, hogy hátrány. De azért én bízom abban, hogy a folytatásban lesz alkalom ennek bővebb kifejtésére is.

Igen, a kezdeti nehézségek ellenére úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó könyv. Szánjatok rá időt, mert tényleg egy igazi kalandos fantasy és ami a legfontosabb sárkányokról!!!

Jelenleg a sorozatnak két része jelent meg külföldön, a második rész hazai megjelenéséről egyenlőre  sajnos nincs információ.