MFKata
• 3 kisfiú anyukája • műkörömépítő • blogger • twimom • moly • sorozatfüggő • hobbicukrász •
Kapcsolat
Még több MFKata
Ti ezt olvassátok tőlem
-
Hamarosan beköszönt a karácsony, a szeretet, a család és a rejtélyek ünnepe. Ugyanis valaki ellopta a karácsonyt, és sehol nem találn... -
A torta receptjéért katt Bizony! Ez volt a nagy meglepetés, amiről beszéltem és hűen magamhoz, megint elfeledkeztem a blog születésna... -
A könyveket olvasva többször találkozunk ételekkel / italokkal, amiket elkészítenek, esznek / isznak , ennének / innának vagy csak meg... -
Néha olyan helyzetben találjuk magunkat, amilyenre álmainkban sem számítottunk volna. Épp így jár ezzel Cara is, amikor váratlanul egy... -
A Könyvmolyképző jóvoltából hamarosan megjelenik Rachel Hawkins Hex Hall című regénye, a nagysikerű Hex Hall sorozat nyitókötete. Enne...
2012. június 26., kedd
– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.
Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.
Vélemény
Ismét egy könyv, amit a fülszöveg áttekintése után nem akartam elolvasni, de @Roni_olvas javaslatára mégis felvettem a várólistára. Nem bántam meg.
A könyv egy enyhén szólva evés-zavaros/súlyproblémás lányról szól. Először arra gondoltam, hogy nem nekem való, mert nekem is vannak súlyproblémáim. Mindig is voltak, de a másik véglet vagyok. Sosem tudtam elképzelni, hogy valakinek miképp okoz gondot az evés... most megtudhattam és egy folyamatot is elindított bennem.
De kezdjük csak az elején.
Lia 18 éves, végzős. Most vesztette el a barátnőjét. A könyv közepéig meg sem tudjuk, hogy miért. De azt pontosan látjuk, hogy kettejük kapcsolata sajnos nem a legjobb. Először úgy gondoltam, hogy betegségükön segíthetett volna a barátságuk, ha Cassie-ben nem ültetik el, hogy mindenért Lia a hibás. Aztán szép lassan rájöttem, hogy az én diagnózisom is téves... Sajnos ők egymást húzták a mélybe...
Sokáig nem fogtam fel, hogy juthat valaki idáig. De hamar rájöttem, hogy minden ugye a gyökereknél kezdődik. A diditündér. Ez volt az a pont, amikor először átéreztem a problémát. Cassie-hez hasonlóan engem is hamar meglátogatott és valljuk be őszintén bőkezűen is bánt velem a Diditündér. Évekig hallgattam a gúnyneveket én is. Sajnos a gyerekek a legkegyetlenebbek ilyen téren. Már az óvodában is...
Aztán azt gondoltam, hogy a szülők a hibásak. De miben is? Elvitték Cassie-t többször orvoshoz, de Cassie tudatosan verte át az embereket, orvosokat. Nem akart meggyógyulni. És ez a kulcs. Ha valaki nem akar meggyógyulni/változni/élni, az nem is fog. Bárki bármit tehet. Kezelhetnénk úgy, hogy a szülők tehetnek mindenről, mert voltak eléggé ott Cassienek, amikor szüksége volt rá, mégis... Ott a példa, hogy bárhová mennek, mindenhol evészavarokkal küzdő lányokkal találkoznak...
Az öngyilkossági kísérlet után nagyon reménykedtem, hogy összeszedi magát.Már csak Emma miatt... és nem! Kezdtem meghatódni...
Elijah. Már az elején éreztem, hogy nagy szerepe lesz. Hisz a legelvontabb fazonoknak vannak a legjobb rálátásai a világra! Bár lehet haragudnom kéne rá, mert jobban is segíthetett volna... de nem. Ha másképp csinált volna bármit, valószínű nagyobb kárt okozott volna.
Jennifer. Rá haragudtam. Szerintem elfogult volt Emmával. Nem kicsit. Annyira, hogy nem vette észre, hogy hülyeséget csinál. Lehet szerette Liát, de annyira elvakította az túlontúl elfogult anyai szeretet, hogy nem látta, hogy ezzel kárt okoz. Megértem én, mint Anya, hogy a saját gyermekem az első. De mégis azt gondolom, hogy más szavakkal és más hangnemben sokkal többet is elérhetett volna. És nem teljesen elzárni/elzárkoztatni Liát a családtól... és megint oda lyukadtam ki, hogy a szavaknak mekkora ereje van. Főleg egy beteg embernél. Mert ugye Lia beteg.
Apu és Anyu. Az ő felelősségük talán tényleg annyi, hogy kevés időt szenteltek a gyereknek. Ezt aláírom. De azt nem, hogy nem próbáltak meg segíteni. Lehet, hogy nem csak Liának egyedül kellett volna menni orvoshoz?
Az én kis magánvéleményem? Még mindig meg kéne gondolni az embereknek, hogy mit mondanak? A szülői felelősség az, hogy a gyermekeinknek megtanítsuk, hogy a szavaiknak súlya van. Nem vagdalózni poénból vagy bármi más okból mindenféle dolgokat, mert sosem tudhatjuk, hogy kiben milyen lavinát indítunk el. Lehet nem is benne, ha nem abban, akinek később kiönti a szívét...
Mert én ezt látom. A kívülállók nem látták a fától az erdőt, hogy Lia mekkora bajban van. Nemhogy segítettek volna, ha nem taszították bele a mélybe...
Nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet. Kedvencem nem lesz, mert annyira mély, de 5 könyvet érdemel. Miért? Mert el kell olvasni, hogy láss a dolgok mélyére. Hogy átérezd. Hogy elgondolkozz. És ha egy könyv elgondolkoztat, akkor az rossz nem lehet!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(Atom)
Ha a blogról elviszel valamit,
kérlek jelöld meg az oldalam forrásként!
Jajj, de örülök, hogy tetszett és hogy elolvastad! Bár itt az, hogy tetszett, talán még szomorú fennhangot is kap...Mégis, ahogy Te magad is mondtad: el kell olvasni azért, hogy értsd, hogy tudd, mi zajlik egy tizenéves életében...
VálaszTörlésKöszönöm, hogy hallgattál rám...:)