MFKata gondolatai

...avagy szeretném veletek megosztani, hogy miért ritkultak meg a postok az elmúlt időszakban.


Első körben szeretném megjegyezni, hogy ez a post kicsit személyesebb hangvételű lesz. Amikor anno a blogot elindítottam, azért kapta az MFKata gondolatai elnevezést, mert nem akartam  tárgyi megkötést, hogy csak könyvek vagy könyvek és filmek, hanem egy olyan platformot szerettem volna, ahol írhatok bármiről, ami éppen foglalkoztat.

Ebben az időben Esztergom mellett laktunk és az élet úgy hozta, hogy a férjem Győrben talált  új állást és ugye Ohana*, ezért jöttünk mi is. Kisházunk eladtuk és szándékunkban állt másikat vásárolni, amiből persze építés lett. És a sztori itt bonyolódik.

Amiről én azt hittem, hogy kb fél évig, max egy évig fog tartani, majdnem két évig húzodott. És cseppet sem volt stresszmentes.

2015. szeptemberére jutottunk el a tervezési fázishoz és ez minden szabadidőm felemésztette. Először is az első terv borzasztó volt, amiből én igyekeztem kihozni a legjobbat (hamarosan hozok részleteket is mindenről). Aztán 2016-ban újabb módosítások kellettek, mire végre áprilisban a végső tervekkel elkezdődhettek a munkálatok. 

Eközben én sem tétlenkedtem, mert ezerrel terveztem a designt, a fürdőszobát, a nappalit és jó könyvmolyhoz méltóan, az első amit virtuálisan bepakoltam, azok a könyvesszekrények lettek 😀 A kálváriánk mégis a ház elkészülte után kezdődött... 

A sok új kormányrendelet és mindenféle bürokráciai akadály miatt 2016. szeptemberétől 2017. áprilisig még a hitelkérelmünket sem tudtuk beadni. De végül 2-3 hete hiivatalosan is mindenféle akadályt megjárva kijelenthettük, hogy újra háztulajdonosok vagyunk!

Az utolsó pár hétben, hónapban viszont már annyira feszült és ideges voltam, hogy olvasni is alig bírtam. Ezért nem vállaltam blogturnékat sem, persze akadtak pár könyv, amire nem tudtam nemet mondani. Viszont éreztem, hogy már abban a fázisban vagyok, amikor már az agyad sem képes kikapcsolni, csak folyton a számokon, engedélyeken és mindenféle kérelmen kattogott az agyam. 

Ezért is lett amolyan elhanyagolt a blogom. 

Viszont ahogyan szép lassan múlik el a feszültség, érzem a hiányát az olvasásnak, a könyvek illattának, a molynak és a blognak is. Újra érzem, hogy van miről beszélnem és nem vagyok a házvásárlási-mizéria bűvkörében. Újra kinyílt a világ.

Azt nem állítom, hogy újra a fénykorombeli évi 100 könyves szintet tudom hozni, hisz azóta sok minden változott, nemcsak a lakhelyem. Az sem kizárt, hogy akad majd egy-két szösszenet teljesen más témában, pl az otthonomról/lakberendezésről, vagy főzésről/sütésről, illetve a körmözésről is. 

Egy biztos: nem tűntem el, ahogyan a blogom sem. Csak átalakul, változik, formálódik. 

És remélem velem tartotok!

Ui: milyen témában olvasnátok tőlem vagy milyen témában olvastok más blogokat?

*Ohana azt jelenti család. És a családból senkit nem hagyunk magára…