MFKata gondolatai

Egy év türelmetlen várakozás után végre elhozza a Maxim Kiadó az olvasóknak a Cseresznyepiros nyár folytatását, mely a Türkizzöld tél címet viseli.

Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere is egy turnéra invitál benneteket, melyben megismerhetitek a véleményüket a könyvről, illetve sok érdekességet megtudhattok a Türkizzöld tél történetével kapcsolatban.

A blogturné 2015. szeptember 5-én indul és minden nap szeretettel várja az olvasókat és ne feledjétek, hogy a Maxim Kiadó felajánlott 3 könyvet is, melyet megszerezhettek a turnéjáték során.

Emlékszem a Cseresznyepiros nyarat nagyjából egy délelőtt leforgása alatt elolvastam, mert annyira tetszett Elyas és Emely közötti folytonos piszkálódás és szarkazmus. Hatalmasokat kacagtam a humorán és a könyv végeztével a folytatás azonnal a várólistám elejére ugrott.

Ezért volt számomra egy picit meglepő a folytatás. Bár a szereplők alapjában véve nem változnak, Emely ugyanolyan szarkasztikus maradt, míg Elyast még mindig csak imádni lehet, mégis óhatatlanul más hangulata lett a könyvnek. A problémák felbukkanásával, mintha sokkal komolyabban vennék a dolgokat a szereplők, így a köztük lévő huzavona sem annyira játékos. Persze, hisz a tét a boldogságuk, de én mégis egy picit több humort vártam. És talán pont ezért éreztem a konfliktusokat is elnagyoltnak.  

Ettől függetlenül persze a szereplőket még mindig imádom. Emely és Elyas jelleme és viselkedése annyira reális, hogy szerintem sokan felfedezünk magunkban vagy ismerőseinkben hasonló vonásokat. Imádtam a karácsonyozásukat, szinte láttam őket magam előtt és akaratlanul is eszembe juttatta a mi nagy családos karácsonyainkat a piszkálódással, apró balesetekkel és a jókedvükkel együtt. 

A kettejük kapcsolatának alakulásával az írónő úgy felcsigázott, hogy a tíz körmöm lerágtam a kedvenc párosomért. Nagyon aggódtam, hogy végre sikerüljön egymásra találniuk és ha nem akkor azt mégis hogyan fogja az írónő kijátszani... 

Bár Elyasra egy csöppet neheztelek az ő "vélt okaival" (mert engem is jól átrázott), de ez nem elég ok arra, hogy száműzzem MFKata Háreméből. Mert azok a türkizzöld szemek… nos azok még mindig az utolsó oldalig rabul ejtenek.

Utolsó oldal. Mennyire utálom az érzést, amikor lapoznék tovább és már nincs mit. Arról nem is beszélve, hogy ugye ez záró kötet volt, ergó a lapozás utáni vágy még jobban fáj.
A történet szempontjából ez egy kerek egész és attól függetlenül, hogy a fentiekből kiindulva néha túl soknak éreztem a bonyodalmat, mégiscsak el kell engednem a szereplőket és én pont így… képtelen vagyok. Hiányozni fognak.
Ezúton szeretném felhívni az írónő figyelmét arra, hogy nekem szükségem van egy kiegészítő kötetre például Alex és Sebastian történetével, hogy nyugodt szívvel engedhessem el Elyast. Na jó és Emelyt.

Biztosan veletek is előfordult már, hogy olvastatok egy nagyon jó sorozatindító részt, ami aztán olyan magasra teszi a lécet, hogy még te magad is úgy érzed, hogy irreálisan magas elvárásaid lesznek a folytatással. Szerintem én így jártam a Türkizzöld téllel, mert a lécet nem sikerült megugrani, de ettől függetlenül, jó szívvel gondolok a történetre és az egész sorozatra. Sőt nagy valószínűséggel többször fogom leporolni a könyvet újraolvasás címen.

Bátran ajánlom a két kötetet egyben minden romantika és/vagy new adult kedvelőnek. Egy kis forró csokival igazi őszi csemege lesz számukra!

Megteszett? 

Rendeld meg a könyveket az ikonra kattintva>> 

A blogturné