MFKata gondolatai

Bevallom férfiasan nőiesen, hogy a könyvről először a Kiadó tájékoztatott. Aztán a Blogturné Klubon belül a lányok világosítottak fel arról, hogy ez a könyv külföldi berkekben mekkora sikert aratott és ezt igazolta is a nagyon jó GR értékelés is. A kíváncsiságom egyre nőtt, mivel úgyis nagyon szeretem a romantikus YA regényeket győzött a kíváncsiságom. 

Az első nagy döbbenetem az volt, hogy a történet 1986-ban kezdődik (én ekkor voltam 3 éves és lettem büszke nővér). Először azt hittem, hogy csak "kezdődik", de a teljes történet ebben a korban játszódik. 

Ami többször is erőteljes nosztalgiát váltott ki belőlem. Ugyanis az írónő annyira hitelesen és realisztikusan mutatja be az akkori korosztályt, életmódot, hogy azt hittem a könyv is az 1980-as években íródott, holott 2013-ban. 

Mintha visszamentem volna az időben, amikor még Tom Selleck nagyon jó pasinak számított, amikor a Super Mario őrület a tetőfokára hágott vagy mindenki a Knight Rider sorozatok rabja volt és a zenékről, kazetákkról, walkmanról ne is beszéljünk. 

Park és Eleanor az iskolai buszon találkoznak először és a történetüket, valamint a szerelmüket is napról napra látjuk kibontakozni. Ahogyan az régen volt, először csak egy mosoly, egy képregény kölcsönbe és a kedvencem, amikor Park összeállított egy kazettát Eleanornak (mit nem adtam volna én is annak idején, ha valaki meglep egy ilyen kazival) és egy kézfogás. Emlékeztek még arra, hogy milyen volt, amikor először fogta meg fiú a kezetek?

Van még valami, amitől úgy éreztem, hogy a történet igaz fikció létére, mégpedig a karakterek külseje. Park nem az iskola és még csak nem is a futball-csapat sztárja, illetve Eleanor sem az iskola szépe. Park egy ázsiai származú fiú, mandulavágású zöld szemekkel és fekete hajjal és egy kis kisebbségi komplexussal a származása miatt. Eleanor egy répavörös hajú kicsit erősebb testalkatú, de szerintem nagyon is szép arcú lány. Két hétköznapi karakter, ezáltal még inkább közelebb éreztem őket magamhoz és minden ellenérzésem ellenére még Parkért megdobbant a szívem.

De sajnos az élet sosem ennyire vidám és gondtalan. Eleanor élete nem túl rózsás és azt hiszem, akkor finom vagyok és nőies, mert Richie (a mostohaapa) a legrosszabb fajtából való. Őszintén mondom, hogy azon kattogtam, hogy Eleanor anyja miért nem fogja meg a 6 gyerekét és dobbant? Miért fogadja el ezt a mocsok embert? Tudom ez akkor még sajnos elfogadott volt, de a szívem szakadt meg a gyerekekért. Az ilyen család mellett tényleg igazi felüdülés, vagyis inkább féltett vágyálom lehetett Park Eleanor számára. 

Hatalmas ellentétként viszont Park családja nagyszerű és igazi példája annak, hogy nem az ázsiai vér számít, vagy hogy ki honnan jött, csak az, hogy ki mit tesz.

El fogom-e olvasni a könyvet? Szerintem igen. Mert az én érzékeny lelkem szereti az ilyen romantikus történeteket, tele érzelemmel. Szeretném újra átélni azokat az érzéseket, amit a könyv során újra átéltem, hogy milyen először tényleg viszonzott szerelmesnek lenni.

A könyv filmes jogait a Dreamworks vette meg az idén és ha minden jól megy, akkor a forgatást már 2015-ben elkezdik.

A vásznon elég nehéz a váltott szemszöget ábrázolni, így azért, hogy a film is tényleg könyvhű legyen az írónőt kérték fel a forgatókönyv megírására. Már csak azért is, mert az írónő bevallotta, hogy a könyvet írás közben is úgy képzelte el, mintha egy filmet látna.