MFKata gondolatai

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából december 15-én megjelenik

Anna Sheehan: Hosszú álom című könyve. Ennek örömére a Blogturné Klub kilenc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Rose ébredését és további kalandjait!

2013. december 13-tól minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. 

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, hanem ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!

A könyv régi várólistás. Mint minden olyan könyv, ami valamelyik mese "reinkarnációja". A mesemániám nem enged csak úgy elmenni a könyvek mellett. Arról nem is beszélve, hogy csupa jót hallottam róla.

Első körben meg kell mondjam, hogy a könyvet két részletre osztanám. Bár éles választóvonal nincs, de mégis számomra elkülönül az első felére és a másodikra.

Az első felében ismerjük meg Rosalindát, Rose-t, aki éppen most kelt fel a hibernálásból. Próbál beilleszkedni az új életébe, hisz az alvása óta eltelt 62 év. Lassan ismerkedik a világgal, ahogyan mi is. Közben jó sokat emlékezik vissza, talán többet is él a múltban, mint a jelenben. Kicsit úgy éreztem, hogy ez a bevezető ugyanolyan mámoros és kicsit homályos, mint Rose-nak ez ébredési szakasza. Nehezen feldolgozható számára az elmúlt időszak, ráadásul a világtörténelemben is hatalmas változások vannak. Gazdasági hanyatlás-felemelkedés, pusztító járványok. Elég nehéz feldolgozni az elmúlt évek történését, főleg úgy, hogy minden szerette meghalt.

A második részt onnan venném, amikor rádöbben arra, hogy élnie kell, nemcsak létezni, akkor beindul a történet és az olvasás is sokkal könnyebben megy. Az események felpörögnek és sokkal többet megtudunk az elhunyt szeretteiről és az érzelmek is beindulnak. Az enyémek is... 

Előfordult már velem, hogy dühös lettem a szülőkre egy könyvben, de az gyermekbántalmazás miatt volt. És azt hiszem Rose szüleinek tettei is erősen súrolták ezt a határt. Nagyon dühös voltam rájuk, azért amit tettek. Ez nem szeretet. Sőt! Nem szülőknek való!!! Annyira dühös voltam, hogy sírni tudtam volna. Ami a következő oldalakon tényleg bekövetkezett. 

Rose személyiségfejlődése is a második felében érezhető és örülök is neki. Az elején elég butának és elesettnek tűnik/tünteti fel magát, pedig egyáltalán nem az.

A szerelmi szál. Bár fiúk terén túltengés van és én még mindig nem tudom, hogy melyik fiú mellé álljak, bár kizárásos alapon működik a dolog. 

Adva van a múltból egy jóképű fiú, Xavier; a jelenből is egy jóképű fiú, Bren- de őt a viselkedése miatt nem szívlelek és egy nagyon  érdekes génmanipulált fiú, aki viszont a kedvességével és humorával vett le a lábamról, ő Otto. A döntésképtelenségem oka az, hogy bár mindegyik fiú megbántja valamilyen szinten Roset, mégis mindegyik szereti és védelmezi Roset.

Megértem Rose vacilálását és kíváncsi vagyok, hogy a következő részben. Mert ugye lesz? A Goodreadsen láttam, hogy lesz folytatás, bár a címen kívül (No life but this) csak egy 2014es megjelenés van kiírva, a könyv nem teljesen lezárt. Akad még benne elvarratlan szál. Illetve el tudnék képzelne egy-két kiegészítő kötetet, mondjuk Xavier vagy Otto szemszögéből.

Mostanában egyre több olyan történet lát napvilágot, ami a klasszikus mesék fő elemeit (Hamupipőke) keveri a disztópiával vagy más fantasy elemekkel (Párválasztó, Cinder)

Mindkét hozzávalóból kapunk bőségesen. Szerettem a történetet a hibái ellenére is és bátran ajánlom a fenti kötetek kedvelőinek Rose történetét.

Borító-mánia

Nyereményjáték

a Rafflecopter giveaway