MFKata gondolatai

Forrás: http://psylockefan.deviantart.com

Ez a kiválasztásos rendszer, hogy a szegény lányok egy gazdag házba kerülnek egy másik könyvre emlékeztett erősen. Csak ugye itt nem kell küzdeni a háziúr kegyeiért, hanem itt a létükért küzdenek. Mert nem akarnak meghalni, és az após a doktori hátterével a gyógyulás esélyével kecsegtet.
Megnéztem, hogy melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás, de ez a könyv előbb jelent meg külföldön.

Itt nem egymás ellen küzdenek a lányok, hanem feleségnővérek lesznek, úgymond igazi bajtársiasság, majd testvéri szeretet alakul ki köztük. Ami persze bizonyos élet-halál történéseknél igencsak szívbemarkoló tudott lenni.

Ellenben az após már az elejétől kezdve nem szimpatikus. Végig sejtjük, hogy ő valami rosszban sántikál és a konkrét okot nem tudjuk meg még, de meg kell említsem, hogy az én ellenszenvem kemény gyűlöletbe csapott át azzal, amit Bowen-nel tett.
Nőként, de most már Anyaként is mélyen ellene vagyok az olyan dolgoknak, amikor a gyermeket elszakítjuk az anyjától. Legyen az bármilyen kis mértékű vagy bármilyen jó szándékú. A gyermeknek mindig az anyja mellett a helye.

Gabriel

Igyekeztem nem spoileresen írni és ezzel nem is árultam el semmit, de ha olvassátok megértitek. A földhöz csapkodtam volna a könyvet bármit tehetetlen dühömben, mert az Anyatigris kiabált belőlem, hogy tépjem szét ezt az embert...

Az egyetlen és talán legnagyobb problémám a történettel, az a végével volt. Nekem olyan semmilyen volt. Talán összecsapott, de inkább csak nagyon egyszerű és könnyű. Viszont ha másik oldalról nézem, legalább nincs olyan erős függővége, hogy a falat kaparjam.

Maga a történet tetszett. Nem tudnám megmondani, hogy miért, de kíváncsi voltam, hogy miért kell nekik meghalni ilyen korán, mi ez a vírus konkrétan, hisz ha ilyen jó kis hologramjaik és génmanipulációjuk lehet ez nem lehet olyan bonyolult. Apró elejtett információk vannak, de remélhetőleg a következő részben többet megtudhatunk. Remélem Gabrielról is több információt kapunk a következőkben, mert bevallom szimpatikusabb volt végig, mint Linden, csak keveset szerepelt. Lindent inkább sajnáltam és gondoltam rá bátyóként, mint férfiként.

Még mindig nem untam meg a disztópiákat, sőt! Szerintem azok, akik kíváncsiak egy újabb megközelítésre, bátran olvassák el, mert kellemes kikapcsolódásban lesz részük, ami néha elgondolkodtat azon, hogy vajon mihez kezdenénk ha tudnánk, hogy csak pár évünk, esetleg hónapjaink vannak hátra!